News

Orbán Viktor szerint hat hónapon belül létre jöhet egy gazdasági megállapodás az Egyesült Államokkal, a Donald Trump által kivetett vámok ellensúlyozására. Magyarország arra számít, hogy hat hónapon ...
A többség szerint jól viselte a hirtelen jött ismertséget és az ezzel járó figyelmet, ám a menedzsere, Tóth Gergő az I/I ...
A Vietnámi Kommunista Párt főtitkára az ország politikai és közigazgatási rendszerének példátlan átalakításába kezdett. A reform célja, hogy év végéig karcsúsítsa a bürokráciát. Így amerikai ...
Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek szombati szentbeszédében szót ejtett a húsvéttal járó gyászról, szomorúságról és örömről is. Kiemelte, hogy a szeretet gyakorlása többet ér a földi ...
Ecuador a „legmagasabb szintű készültségben″ van egy feltételezett merényletterv miatt, amelynek az elnök, a minap ...
Minden környezetbarát intézkedés ellenére a kőolaj és a kőolajpiac még ma is a világgazdaság egyik, ha nem a legfontosabb ...
Megakadt Giorgia Meloni tolmácsa a hét elején tartott találkozón, ezért az olasz miniszterelnöknek kellett angolul tárgyalnia az amerikai elnökkel. A fordító nagyon sajnálja a történteket, és elmondta ...
Egy sor egyetemen és cégben volt igazgatósági tag, a Brit birodalom lovagja, szerepelt a Dumb és Dumber című vígjátékban és a ...
Előzetes információk szerint mintegy száz, egységétől önkényesen távozó katona (oroszul SZOCS – szamovolno oszlavuvsije ...
Az eset helyi idő szerint este hét óra körül történt az Élő Krisztus templomban, Manampitiyában, a főváros Colombótól 160 ...
Akár a friss, citrusos édességek rajongója, akár a kreatív sós falatokat kedveli, ez a két húsvéti recept garantáltan mosolyt ...