Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy függesszék fel a grúz diplomaták és tisztviselők vízummentességét, válaszul a ...
A magyar csapat elérte a kitűzött a célt, a nagy bravúr viszont már nem sikerült. A zágrábi elődöntőben a hazai pályán ...
Tíz éven belül a globális űrgazdaság mérete megháromszorozódhat. Európa továbbra is az ágazat élvonalában kíván maradni, de ...
A dán kormány közel 2 milliárd eurót fordít katonai jelenlétének fokozására a sarkvidéki régióban, miután Donald Trump ...
Elismerte az olasz kormányfő, hogy az ügyészség értesítette arról, hogy nyomoznak az úgynevezett Almasri-ügyben. A kínzás, ...
Egy konzervatív amerikai oldal értesülései szerint juttatott a Biden-kormányzat több millió dollárt a táliboknak.
A Google közölte, hogy a változtatást Donald Trump amerikai elnök rendeletének megfelelően hajtja végre, de a mexikói ...
Egyes országokban, ahol a terhességmegszakítás legális, az orvosok erkölcsi okokra hivatkoznak az eljárás megtagadására.
A németországi előrehozott választások rendhagyó „kampányrendezvénye”, ahol zárt ajtók mögött születhettek megállapodások, ...
„Gáza a palesztinoké és a Gázában élő embereké” - mondta José Manuel Albares spanyol külügyminiszter az Euronews Europe ...
A Ruanda által támogatott M23 felkelő csoport váratlanul elfoglalta az ország egyik legnagyobb városát, válaszul Kinshasában ...
Európa több mint 60 éve élen jár az abortuszhoz való legális hozzáférés terén. Sokan azonban attól tartanak, hogy ez a ...